Select Page

Öröklődő homeopátiás alkatok

Családi halmozódású, öröklődő homeopátiás alkatok

A homeopátia hatásmechanizmusáról nem tudunk még semmit, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem működik, vagy hogy csak annál működik aki hisz benne, vagy hogy természetfeletti dolog lenne. Hadd idézzem ezzel kapcsolatban Konrad Lorenz írását az Ember voltunk hanyatlása című könyvből: “Tökéletesen tudatában vagyunk, hogy akár a gyerekek a mesebeli erdőben, érthetetlen titkok szinte végtelen, de elvben mégis véges sokasága között állunk, és azt is tudjuk, hogy ezek a titkok a teremtett világ természetes közébe tartoznak: kifürkészhetetlenségük oka megismerő képességünk végessége. Hogy Carl Zuckmayer Rattenfangerét idézzem, vannak természetes dolgok, amelyeket ismerünk, és vannak rejtettek, amelyek ugyancsak természetesek. Az evolúciós ismeretelmélet tehát szükségképpen arra tanít bennünket, hogy ne becsüljük túl sem az embert, sem pedig az emberi megismerő képességet, főképpen pedig, hogy a megmagyarázhatatlan dolgok nem szükségképpen természetfelettiek.”

A genetikai homeopátia alapján választott homeopátiás szer rendszeres adagolásával elérhető a teljes testi-lelki egyensúly.
A megfelelő homeopátiás alkati szer hetenkénti bevétele biztosítja csúcsformában lévő immun-állapotot. Ennek következtében meggyógyulnak a korábban csak tüneti kezeléssel enyhíthető testi panaszok, továbbá megelőzhetők az új heveny és idült megbetegedések is.

Közismert tény, hogy az ember alapvető jelleme nem változik, csak az évek során formálódik. Aki például gyermekkorban önző, az felnőttkorban is az marad, csak a társadalmi elvárásoknak megfelelően próbálja visszafogni magát. Aki heves alaptermészet, az felnőttkorban is az marad, csak próbálja határok közé szorítani indulatkitöréseit, és sorolhatnám még tovább a mindennapi életből vett példákat.

Ugyanaz a genetikai homeopátiás alkat, egy családon belül, egy generációban nem fordul elő kétszre. Tehát, a testvérek alkata mindig különböző, és a szülők alkata is, habár ők nem állnak genetikailag rokonságban. Sőt úgy tűnik, hogy az apai és az anyai nagyszülők között sem fordul elő ugyanaz az alkat. Ugyanakkor viszont unokatestvérek között, már igen gyakran találkozunk ismétlődéssel.

Egypetéjű ikrek esetén ugyanaz a homeopátiás alkat, kétpetéjű ikrek esetén viszont mindig különbözik az alkati szer.

A homeopátiás alkatok generációkon keresztül ismétlődnek, egy családon belül: a gyermekek alkata általában valamelyik szülő, de leginkább a nagyszülő alkatának felel meg. gyakrabban a gyermekek alkata valamelyik nagyszülő alkatához hasonlít legjobban. Ezekben az esetekben nem csak a jellem hasonlósága áll fenn, hanem a külső jegyek is igen hasonlóak. Ez segítséget jelenthet a családfa készítésénél és az alkati szerek megtalálásánál. Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a homeopátiás alkatok öröklődnek, azonban öröklődés-menetük nem feleltethető meg egyik monogénes öröklődés-menetnek sem. (autoszomális recesszív, autoszomális domináns, X-kromoszómához kötött recesszív vagy X-kromoszómához kötött domináns). Mivel sokszor generációk átugrását tapasztalom, leginkább az autoszomális recesszív öröklődés-menethez hasonlítható az ismétlődésük, de valószínűbb a poligénes öröklődés. Ennek igazolás klinikai kutatások, családfa-analízisek segítségével történhet meg.

A HLA rendszer és a veleszületett, öröklődő homeopátiás alkatok

Az öröklődő homeopátiás alkatok kapcsolatba hozhatók a HLA rendszerrel, mely sejtjeink felszíni antigénjei, amelyek sejtjeink identifikálását szolgálják. E rendszer segítségével tudják az immunrendszer sejtjei megkülönböztetni a saját sejteket az idegen sejtektől. Legfontosabb alkalmazási területe a HLA rendszernek a transzplantáció, hiszen csak azoknak a donor szerveknek a beültetése lehet sikeres, melyek HLA felszíni antigénjei egyeznek a recipiens (kapó) felszíni antigénjeivel, egyébként nagy a valószínűsége a kilökődésnek. Másik nagy alkalmazási területe a HLA antigéneknek az autoimmun betegségek kutatása. Évtizedek klinikai tapasztalata alapján kirajzolódott, hogy egyes autoimmun betegségek csak bizonyos HLA antigénekkel rendelkező betegeknél fordulnak elő, magyarul csak bizonyos típusú emberek betegszenek meg bizonyos betegségekben. Egyeseket a bélrendszer, másokat az izomrendszer, megint másokat, az idegrendszert érintő autoimmun betegségek tudnak csak megbetegíteni.